2011. október 2., vasárnap

Gyadai kirándulás

Szép napsütéses szeptemberi szombaton kirándultunk a Gyadai kirándulóközpontban a nagycsoportos gyermekekkel és családjukkal.
Ezt az óvodai "kalandtúrát" már évek óta szervezik a deákvári óvodák és a város környezetvédelmi felelőse. Az idén mi is csatlakozhattunk.
A szervezők útmutatásának megfelelően mi óvónénik már jóval a családok érkezése előtt a helyszínen voltunk.Izgatottan és felkészülten vártuk a családokat.


A program indulására össze is gyűltünk 60-an. Mi voltunk a második legnépesebb csoport az óvodák közül.


Minden óvodának " erdei " neve és csapatzászlója volt.A gyerekek kendőt kaptak a nyakukba.
A mi csapatunk a " Csiperke " nevet viselte.
Edit óvónéni a csapatzászlóval:


Elindult a nagy kalandtúrára a Csiperke csapat :


Hét állomást jártunk végig, minden állomásnál különböző kedves, játékos feladatot oldottak meg a gyerekek.
Az első helyszínen megismerkedhettek az erdőben élő állatokkal,sőt az egyes állatok lábnyomával is. Itt nyomkeresés volt a játék.


A második állomásnál egy rövid mese részesei lehettek a gyerekek. A növények fejlődéséről, az élet körforgásáról szólt a történet.A végén gesztenyegyűjtő mozgásos játékot játszottak.


Na, ez után aztán eltévedtünk. Minden csapat kapott túravezetőt, de a miénk nem nagyon ismerte a helyszínt, úgyhogy jó kis kitérőt tettünk az egyre jóbban tűző napsütésben.


Miután visszataláltunk az eredeti útra, következett a harmadik állomás, ahol " Kukabanya" várta a gyerekeket és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára figyelmeztetett.


Az erdőben szétszórt " szemét " összeszedése után ajándékot is kaptak a gyerekek.


Következett a negyedik állomás, ahol a kövek birodalmával és szépségével találkozhattak jó kis közös játék keretében.


Az ötödik helyszín a vízi állatok megismerésének színtere volt.


A hatodik állomáson a madarakról szerezhettek hasznos információkat :


Az utolsó helyszínen a gyógynövényekkel való ismerkedés volt a feladat.Megkeresték az erdőben elrejtett gyógynövényekkel teli kosarakat,majd megszagolták az egyes növényeket.


Visszaérve a kiindulóhelyre, jólesett elfogyasztani a már előkészített almát, pogácsát.
A gyerekek ajándékot is kaptak : Egy-egy emlékérmet és egy hátizsákot vihetett haza mindenki.


Végül a kirándulás befejezéseként a közös piknik következett. A város virslivel és ásványvízzel vendégelte meg a résztvevő kirándulókat.


Amikor a családok hazamentek, mi óvónénik még ott maradtunk rendet rakni, összeszedni a kellékeket.
Fáradtan, de remek hangulatban indultunk mi is haza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése