2011. december 11., vasárnap

Advent, második hét

Advent második hetében folytattuk az Adventi házikó ablakainak kinyitását.
Meggyújtottuk a koszorún a második gyertyát és megtanultuk az ehhez kapcsolódó dalt


Hétfőn ez volt a kinyitott ablakban :


Ültessetek Luca búzát ! ( Azért most ültettük és nem 13-án, mert az óvodai karácsony ennyivel előbb lesz.)
A néphagyomány szerint, aki szenteste Luca napi búzát tesz az ünnepi asztalra, annál a családnál egész évben bőség lesz.

Kedden az  ajtót nyitottuk ki : Ott állt a Mikulás !


Nosza, nekiálltunk kipucolni a cipőket, csizmákat.



Szépen, sorban sorakoztak a kitisztított csizmák a Mikulás ajándékára várva.


Mindenki színezett a Mikulásnak meleg zoknit, amit borítékba tettünk és a kitisztított cipők mellett hagytunk, míg felmentünk az emeletre bábelőadásra.


A bábdarab címe: A Mikulás kesztyűje
Mikulás elhagyja a kesztyűjét, amit a nyuszi talál meg az erdőben. A kis nyuszi félelmét félretéve elviszi a Mikulásnak a kesztyűt, hogy a gyerekek megkaphassák az ajándékokat.




A mese után amikor visszamentünk a Cica csoportba :


A kitisztított csizmákban ott volt az ajándék. Itt járt a Mikulás !!! Elvitte az ajándékba készített zoknikat is.
Nagy volt az öröm. Közösen néztük meg, hogy mit rejtenek a csomagok.


A meglepetéseknek még nem volt vége : Gyuri bácsi jött és azt mondta, hogy levelet hozott a postás a Cica csoportnak:


A Mikulás küldött levelet. Egy szép verset és találós kérdéseket rejtett a levél.


Köszönjük a meglepetést Zabolai Timinek, Dorottya anyukájának.

Szerdán az Adventi ház ablakában egy szülinapi torta volt . A mai feladat : Ünnepeljétek meg a decemberben született gyermekek születésnapját.
Készült a citromos süti, mindenki szívesen segített.


Az ünnepeltek : Kitti és Matyi




Csütörtökön karácsonyi dalokat tanultunk. Zenekert alakítottunk és zenéltünk.



Pénteken karácsonyfát díszítettünk zsírkrétával.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése