2011. január 16., vasárnap

Bangkok jelentkezik 1.

Hírt kaptunk az Endreffy családtól Bangkokból. Rita megengedte, hogy idézzek a leveleiből és felhasználhassam a képeiket a bloghoz. Köszönet érte.
Az első levél még karácsony előtt két nappal érkezett. Most ebből idézek :

"Egyébként mindannyian jól vagyunk, a gyerekek nagyon gyorsan alkalmazkodtak az új helyzethez. Jan 3.-án kezdődik számukra az iskola. Már meglátogattuk az intézményt, jónak tűnik, mindhárman egy helyre fognak járni. Danival külön találkoztunk a jövendőbeli csop-val. 16 gyerek van, vegyesen thaiok, japánok, amerikai ,német, akiket meg tudtam jegyezni. A vezető óvónő kanadai, a segítője thai. Az első benyomás jó volt róluk, de szerintem nem éppen tyúkanyó típusok. Kíváncsian várom, hogy Dani hogy veszi majd az akadályokat. Azt sikerült kialkudnom, hogy az elején 3 napot bemenjek vele. Aztán be lesz dobva kicsikém a mélyvízbe.



Heti 2x viszik őket az iskola medencéjébe úszásoktatásra, és heti 2x van számítógép kezelés tanulás. Hát erre kíváncsi leszek, biztos csak játszani fognak. Amin viszont meglepődtem, hogy az 5 évesek már tanulják az ABC-t (és 10-ig összeadnak, kivonnak). Egyelőre csak kiejteni, de az óvónő mondta, hogy már mnidenki le tudja írni a saját nevét. Úgyhogy most Danika ákom-bákom betűkkel írogatja a nevét szorgosan. Rajzolgatunk, írunk, számolunk minden nap egy kicsit."


Képeket is küldtek a bangkoki királyi palotáról:
 





A következő levél már januárban érkezett, amikor megkezdték az amerikai óvodát.
Idézet Rita leveléből :

"Eltelt 1 hét az oviból, suliból. Hát meg kell mondjam Nektek a vártál jobban bírták a fiúk, mert bizony nem sokat értettek az első héten történtekből, reggelente mégsem volt sírás-rívás, hogy nem akarnak menni.



Legnagyobb meeglepetésemre még Dani sem tanusított ellenállást!!!
Azért nehézségek akadtak. Rögtön azzal kezdődött, hogy az óvónő, Ms Sara nem akarta engedni, hogy beszoktatás címén néhány napot ott legyek Danival, mert ez itt nem szokás, akkor minden gyerek azt akarja majd, hogy ott legyen az anyja, stb. hallottam a kifogásokat. Beszéltem az ig-val (az iskola és az ovi is az ő "fennhatósága" alá tartozik) és ő úgy tűnt megértette az indokaimat és belement, hogy 3 napig segíthessem Danit, főleg mivel nemcsak, hogy minden új neki, hanem még nem is ért semmit.


Hát az óvónő ettől olyan undok lett velünk, hogy azt el sem tudom mondani. Levegőnek nézett, mikor bent voltam velük a teremben, még azt is mondta, hogy mennyire zavarjuk az óráit(mert egy másik anyuka is beült velem) de nem érdekelt. Szerintem ennek köszönhető, hogy a 4. napon már Dani ott mert maradni, igaz az elváláskor volt egy kis pityergés, de nem volt vészes.

A napirendjük úgy néz ki, hogy az udvaron van reggel a 4 csoportnak a gyülekező. 8-kor Thai himnusz és zászlófelvonás. Ezután néha közös reggeli torna, aztán mennek be a termekbe. Ott leülnek körbe a földre és kezdődik az első "óra". Minden nap végigmonják, hogy milyen nap van, hányadika, milyen hónap, sőt még az évet is tudják. Ez egy táblára fel is van írva és a gyerekek mágnessel minden új nap hozzáteszik az új dátumot, és leírva a napot. Meglepődtem, hogy milyen fegyelmezetten csinálják. Igaz, csak 11 gyerek volt ott.
A hét napjait és a hónapokat és az abc-t minden alkalommal végigmondják.
Utána kis torna, majd reggeli és játszás az udvaron. Kint nincs semmi szervezett játszás, csak rohangálnak mint az őrültek a csúszdákon. Úgy láttam Danit nem zavarta a tömeg, sőt első nap 2 fiúval már rohangált is, és magyarul kiáltott utánuk. De ez csak a kezdeti lelkesedés lehetett, mert utána magányos harcosként, egyedül csúszdázgatott.


Utána a teremben másfél órás! foglalkozás kezdődik. Ez minden nap más. Amikor ott voltam, akkor mindenki elmesélhette a karácsonyi élményét. Aztán ezt a naplójukba lerajzolták, sőt címet is adtak neki. Aki nem tudott írni, annak a Ms S. leírta, a gyerek pedig lemásolta. Hát Danikám ezt nagyon nem akarta csinálni, mármint a rajzolás részét, az írást persze, hogy nem tudta.

Folyt. köv.


Sziasztok!"










Szia Rita ! Várjuk a következő leveledet ! Hiányoztok nagyon !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése